Mivel nem volt vészes a leírás, és a borító alapján a könyvet is - első ránézésre - inkább gyermekirodalomhoz soroltam volna, úgy voltam vele, legyen, nem is kell éjszakára semmi nehéz olvasmány, egy kis szórakoztató irodalom bármikor megteszi.
Először is, vonatkoztassunk el attól, hogy most az amerikai felső tízezer, tinicsitrikről szóló könyvet tartunk a kezünkben. Ugorjunk.
Fiúk és lányok, New York, fényűzés. Témának nem rossz :D
Valami félelmetes az írásmód, ahogy ez a könyv meg lett alkotva. Magának a könyvnek az összetétele, a gondolatmenete. Eleinte nyersnek tűnhet, (és akkor a trágár + édi-bédi kifejezéseket még nem is említettem), de szerintem megszokható. Tudatosan vannak bolygatva a szálak és kiszámíthatatlanok a cselekmények, ez viszi előre a történetet és ezért nem válik unalmassá. Azt hiszem, ez a legjobb tulajdonsága a könyvnek, mert ahogy itt, az életben is rögtönözni kell. Nincs időnk azon filózni, hogy egy adott szituációra hogyan reagáljunk. Ennek ellenére azt mondom, kell hozzá gyomor.
A leírás úgy tűnhet, mintha ez valami varázslatos tündérmese lenne, de ez ne tévesszen meg senkit. A kötetben kizárólag olyan helyzetek és szereplők vannak felvázolva, amik akár velünk is bármelyik nap megeshetnek, akikhez hasonlók akár nap mint nap elsétálhatnak mellettünk, vagy utazhatnak velünk a villamoson. Nincs benne semmi szédítés vagy lódítás, sajnos vagy nem sajnos, de ebben a könyvben áll a teljes igazság, tabuk nélkül, feketén-fehéren, a mai fiatalságról.
Ugyanez történik szinte mindenütt a világban. Ahogy ezek a lányok viselkednek egymással, amilyen kegyetlenek és agyafúrtak tudnak lenni annak érdekében, hogy valaki más hírnevét a földdel tegyék egyenlővé, az már aligha tűnik emberinek, de nem kell meghökkenni az ötleten, a történet nagyon is reális, és ezt többek között onnan is tudom, hogy mozgok ilyen körökben, és szoktam beszélni ilyen típusú lányokkal.
Nem is kell túl messzire mennem, hogy találkozzam velük, elég, ha körülnézek az osztályomban. Azt mondtam, próbáljunk meg elvonatkoztatni azoktól, akikről a könyv igazán szól. Tudom, hogy naiv vagyok, és hogy hülyeség mindenkiben megbízni, én mégis ezt teszem egészen addig, amíg az illető nem okoz nekem csalódást. Az emberek olyanok, mint a könyvek - felfedezésre várnak, barátokat akarnak, akik foglalkoznak velük. Azt vallom, hogy egy ember sem velejéig romlott. Mindenkiben kell, hogy valami jó legyen. Talán mélyen el van ásva, de szánni kell rá időt, hogy megtaláljuk.
Tapasztalataim szerint a Blair Waldorf-féle lányok sem természetüknél fogva gonoszak, hogy csak így egy szóban összefoglaljam a magatartásuk lényegét. Ezzel a sebezhetetlen-vagyok feelingű lázadással csupán fel akarják magukra hívni a figyelmet, megmutatni a világnak, hogy ők erősek, és nincs olyan körülmény, amely ezt meg tudná változtatni, de akár csak kérdőjelezni is. Igazából csak arra törekszenek, hogy tudassák velünk, ők is érnek valamit. Még ha a legtöbbször nem a helyes módját választják is ennek.
Beszéltem az osztályomból ilyen lányokkal, pedig azt hittem, szóba sem állnának velem, amennyire fennhordják az orrukat. És pedig meglepődnétek, milyen okosak, és milyen hétköznapi dolgokról el lehet velük beszélgetni értelmesen. Beszéd közben rá lehet jönni, hogy ez csak egy páncél, ami a védelmi stratégiájukba tartozik.
Az egyikőjük tudja, hogy könyvmoly vagyok, és órán odajött hozzám, és azt mondta, a múltkor látott nálam 3 könyvet, nincs nálam véletlenül most is valami, amit oda tudnék neki adni, hogy elüsse az időt? Hogyne lett volna ^^" És úgy görbüljek meg, szívesen adtam oda neki.
Nem ismerem a múltját, nem igazán tudom honnan jött és ki ő, és bevallom, három év alatt nem is igazán törekedtem arra, hogy ezen változtassak. Mégis valahogy szimpátia ébredt bennem iránta. Mert mi van, ha őt is érdekelnék a könyvek? Mi van, ha csak nem volt rá lehetősége, hogy könyvek lapjait forgassa? Mert mondjuk túl elfoglalt, ott a családi háttér, és számtalan olyan ok, amit meg sem tudnék fogalmazni, vagy el sem tudnék képzelni.
Ezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy láttam erről a könyvről néhány értékelést, és nem egy ember akadt fenn azon, hogy "felső tízezer = sok hülye picsa". Nem szabadna őket így kezelnünk, mert nem hinném, hogy rászolgáltak. Aki így viselkedik, annak általában nyomós oka van rá, vegyük csak példának akármelyik lányt vagy fiút a regényből, akiket a családjuk mind elhanyagol, és szabad kezet kapnak alkohol- és drogfogyasztás terén. Egy igazi szülő nem ilyen. Nyilván előhozakodhatnánk azzal, hogy a világ rohan, nincs időnk egymásra... De ha már így állunk, szívesebben fognám a világot, összegyűrném és a kukába hajítanám...
Azt hiszem elég ennyi a prédikálásból. Csak szerettem volna felhívni rá a figyelmet, hogy nem kéne ilyen szűk látókörűnek lennünk, de ez csak magánvélemény...
Nekem azért érdekes volt látni, hogy milyen reakciókat hoznak ki egymásból a szereplők, és az is megmutatkozik, hogy nem mindenki olyan reménytelen eset. És itt akár Serenára is célozhatok ;)
Nate karaktere olyan sekélyes, és olybá tűnt, nincs is konkrétan saját akarata, mert mindenki az orránál fogva vezeti. Hol az agya? Ágyéktájon.
Dan egy hétköznapi jellem, akinek a személyisége nincs úgy eltorzulva, mint annak a társaságé, akikhez húga, Jenny úgy vágyik. Neki már nem csak saját akarata, hanem véleménye is van a dolgokról (ezt teszi, ha olvas az ember ;)), ami sosem hátrány. Ugyan hajlott felé, hogy a Serenával kapcsolatos pletykákat elhiggye, de belül azért mégis tudta, hogy nem sok valóságalapjuk lehet. Bizonyíték, hogy a pletykák hamisak: Serena viselkedése a fiúval :)
Természetesen a titokzatos Bad Girl-ünkről sem feledkeztem meg. Mocskos kis dög, az biztos, de mégis van benne valami, ami a talpnyalóit vonzza, és ami engem illet, igazán kíváncsi lennék már rá, mire fel ez a nagy felsőbbrendűség-érzet (tudat?!). Sokat nem tudok róla mit mondani, mivel halvány lila gőzöm sincs, kire gyanakodhatnék, de valószínűleg még korai lenne ujjal mutogatni akárkire is, mert az írónő talán még bele sem vitte igazán a figuráját, csupán egy fantom körvonalazódik.
Szóval le a kalappal az írónő előtt. Zseniálisan van megírva, nem a nyelvezetére gondolok, hanem az egész stílusra. Olyan, mintha több lenne egyszerű beleélésnél, színészkedésnél, de persze nem akarom én lehurrogni az írónőt :'D Semmi felszínes dolog, lényegre törő, és nem beszél félre, képes fenntartani az érdeklődésemet. Függő lettem, egyszerűen letehetetlen. Sokan írtátok, hogy csalódás a sorozat után. Ebben az esetben nekem előny, hogy nem láttam a Gossip Girl-t :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése