"Úgy látom, jelenkori életünk hívatlan publikum előtt zajlik. Ez a kukkoló tömeg minden történést zsigeri szinten leszól, kritizál. Ily módon durván megsértik a szabadságomat, az életem megéléséhez, a hibáim elkövetéséhez, az örömeim intimitásához, a tökéletlenséghez való jogomat. Utóbbin azt értem, hogy jogom van nem megfelelni mások elvárásainak. Végtére is itt vannak nekem az enyémek."

2011. december 26., hétfő

A kőbe-vésett angyalarc


A bazilika híres tornyáról szégyentelenül rám mered,
Rámbámul szemével, mint ki embert oly könnyen feled,
S nem emlékezne, hogy egyszer fénykoromban már láttam,
Elevenen, fénylőn és tündöklőn, csupán csak más korban.

Torz arcából irigység süt, torka égett kacajt ontva hörög,
Arra jár egy gyermek, rápillant, s ni, már sehol egy göröngy.
Pimaszkodik, mintha nem lenne mit félnie, s nem lenne Istene,
Feledi hazáját, apját, alkotóját, de engem feledni nem képtelen.

Töri a fejét, látom-e vagy csak mímelem, majd nyüszítve elbúvik,
Mert rádöbbenni kénytelen, meglelem akárhol, hisz tudja úgyis.
Hívogatom a holdsugárban, "Jer elő csodabogaram, én kicsi angyalom,
Múltam már elvészett, de jövőm neked adom, add nekem jelened,

Ó, angyalom!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése