Pedig de, de és de. 1967-es kiadású kis A5-ös példányom van belőle, és olyan finom illata volt ^^ A régi könyvtárakat idézte. Igazából ez nem úgy hangzik, mint egy indok, hogy miért is kezdtem el végül olvasni, pedig az…
Olyan szellemesen van fordítva, és annyira magával ragadó a történet, a könnyed eszmefuttatásoktól a komoly problémák átgondolásáig és mérlegeléséig (mint például a párbaj), hogy egyszerűen nem tudom nem szeretni.
Anyegin, aki csak lődörög a nagyvilágban, unottan a nagy semmittevésében, és Lenszkij, aki igyekszik a barátja kedvében járni, és elűzni az unalmát. Lenszkij végül személyes kedvencem lett, és Anyegin iránt is részvéttel viseltettem.
Volt benne néhány – a történet szempontjából – teljesen lényegtelen mellébeszélés, de a maguk humorával és ironikus hangvételével ezek is szórakoztatóak voltak. Azzal, hogy Puskin közvetetten megszólítja az olvasót, és jóformán udvarol neki, csak még meghittebbé teszi azokat a perceket, órákat, míg a kezünkben tartva lapozgatjuk ez a művet.
Megint csak egy olyan kötelező olvasmány, amire nem volt kár időt pocsékolni :)
Ha időt szántam rá, és olvastam belőle egy kicsit, a rímek erdeje után mindig kedvet kaptam hozzá, hogy én magam is rímekben gondolkodjam és beszéljek.
Egyszerűen zseniális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése