"Úgy látom, jelenkori életünk hívatlan publikum előtt zajlik. Ez a kukkoló tömeg minden történést zsigeri szinten leszól, kritizál. Ily módon durván megsértik a szabadságomat, az életem megéléséhez, a hibáim elkövetéséhez, az örömeim intimitásához, a tökéletlenséghez való jogomat. Utóbbin azt értem, hogy jogom van nem megfelelni mások elvárásainak. Végtére is itt vannak nekem az enyémek."

2011. december 26., hétfő

Charles Dickens - Karácsonyi Ének

Talán ez Dickens harmadik könyve, amit olvastam, de ez tetszett a legjobban. Ebben a kicsiny történetben mintha kiszakadt volna egy rövid időre megszokott stílusából, ugyanakkor megtalálhatók benne azok a melankolikus jelzők, amik Dickens-et Dickens-é teszik.

Abszolút semmi nincs, amibe bele tudnék kötni. Imádtam a hangulatát, az egyszerűségét, az apró tanulságokat, az utcák részletes bemutatását, a város lakóit, az őket körüllengő nyugalmat, a megható visszaemlékezést a régmúltba történő visszautazáskor, a szellemek megjelenését… Folytathatnám a felsorolást még nagyon hosszan :)


Engem elvarázsolt, mert igazán benne él a régi karácsonyok szelleme, amikor ez az ünnep még nem az üzletnek kedvezett, hanem a családoknak és a szeretetnek. Amikor az üzletekbe a díszítő elemek csak december elején kerültek a kirakatokba, nem pedig október végén.



Régies felfogású, és számomra épp ez teszi tisztává, kedvessé. Hogy az ember olvasás közben nem csak azt érzi, hogy meg akarják változtatni, és visszaterelni a helyes ösvényre, hanem őszintén elgondolkodik viselt dolgain...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése